Hírek

90 éves lett a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok

Idén ünnepelte Tokaj és a borvidék legnagyobb őszi rendezvényének 90. évfordulóját a „Fehér borok, színes kultúra” szlogen jegyében.

A Tokaj-hegyaljai Szüreti Napokat, illetve annak jogelődjét 1932-ben rendezték először. A Tokaji Szüreti Hét részeként akkor vásárokat és kiállításokat is szerveztek, a borvidék névadó településéhez pedig számos más település is csatlakozott. Sőt, a kilencven évvel ezelőtti tokaji felvonulásnak már résztvevői voltak Olaszliszka, Mád, Rátka és Erdőbénye kapástársulásai, akik a településükre jellemző értékeket is magukkal hozták és be is mutatták.

Ez a jeles évforduló adta az idei szüreti napok alapját. A szervezők a korábbiaktól nagyobb, számos látványelemmel díszített rendezvényt hívtak életre szeptember 30 és október 2-a között. A rendezvény központja a Kossuth tér volt, a színpadot a megújult Dózsa György utcán állították fel. Így a korábbiaknál egy nagyobb befogadóképességű tér alakult ki a pódium előtt, több ember szórakozhatott a programok során. A város főteréből pedig Bortér lett, ahol a legjobb helyi és térségbeli pincészetek kínálták boraikat. A sétálóutcát a kézműves árusok és a gasztronómiai kereskedők vették birtokba, így minden látogató találhatott kedvére való portékát. A rendezvény számos pontján pedig kiváló muzsikusok, utcazenészek szórakoztatták a nagyérdeműt. Bár az időjárás változékony volt a három nap során, ennek ellenére minden bizonnyal látogatói rekord született. S bár a színpad áthelyezésével a tér befogadóképessége nagyobb lett, így is szinte állandóan tele volt a fesztiválterület. Az egyik legnagyobb érdeklődés idén is a szüreti felvonulásra irányult, de az ingyenes koncertekre is sokan ellátogattak.

S ha már múltidézés: az 1932-es Szüreti Napok a térség akkori országgyűlési képviselője, Lázár Miklós kezdeményezésére jött létre, és az egész kormányzat meglátogatta a tokaji rendezvényt. Protokoll szempontból az idei sem szégyenkezhet, sőt, épp ellenkezőleg, miniszteri és államtitkári szinten üdvözölték a tokajiakat, és a hegyaljai embereket a szőlő-összeadási ceremónián.

„Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél” – hangzik Kölcsey Himnuszában. Ez egy olyan fontos múltidézés, ami Tokaj helyét és szerepét kiemeli. A legmagyarabb borvidékről van szó, hiszen ha bárhol a világon kiejtjük ezt a szót, mindenki azonnal tudja, hogy magyar – emelte ki dr. Nagy István agrárminiszter Posta György polgármester megnyitóját követően. A tárcavezető hozzátette, nincs olyan borvidékünk, amelynek nagyobb hagyománya lenne, mint Tokaj-Hegyaljának. Ez a borvidék rendelkezik a legnagyobb megújuló képességgel és innovációval, amely képes arra is, hogy a régi közösségek összetartása mellett újakat teremtsen. Dr. Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő a térségben élők munkáját méltatta, kiemelvén, hogy „Aki szőlőt ültet, az hosszú távon gondolkodik, a borászatot vagy szőlőbirtokot létrehozó gazdák pedig a gyermekeik és unokáik számára építik a jövőt”. Dr. Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár, a térség országgyűlési képviselője évek óta rendszeres résztvevője a rendezvénynek. Korábban civilként vett részt a programokon, a felvonulásokon pedig lóháton tette meg a távot. Politikusként rengeteget segít a rendezvény sikeréért, beszédében arra emlékeztetett, hogy a térség húsz éve már a világörökség részét képezi, ennél komolyabb elismerést pedig aligha kaphatna a világtól a város és a borvidék. Rávilágított arra is, hogy a tokaji bor mindig is része volt a magyar identitásnak, amit a folyamatos fejlesztésekkel igyekeznek tovább erősíteni.

A hagyományoknak megfelelően az eseményen a borvidék huszonhét településének vezetői jelképesen összeöntötték az általuk hozott egy kosár szőlőt (amit Áts Károly főborász vett át), amiből jövő év tavaszára elkészül majd a „polgármesterek bora" a Grand Tokajnak köszönhetően.

A rendezvény három napján számos koncerten és egyéb előadáson vehettek részt a helyiek és a turisták, a határainkon innen és túlról érkező különféle stílusok rajongói. Hatalmas érdeklődést mutatkozott a Bagossy Brothers Company fellépése iránt, de a Budapest Bár, a Lóci játszik és a Kiscsillag koncertjére is nagyon sokan voltak kíváncsiak. Az alternatív helyszíneken is színes programokkal fogadták a vendégeket. A Világörökségi Bormúzeumban korabeli filmhíradókat mutattak be, a Rákóczi Pincében, az Antalóczy Pincében, a Hímesudvarban, a Paulay Borházban és az Óvár Borozóban pedig koncertekkel, kézművesvásárral, valamint gasztrobemutatóval is csatlakoztak a programsorozathoz. A jubileum jegyében egy fotókiállítást is megtekinthetett a nagyérdemű. Nagyon régóta készültünk erre a rendezvényre. Miután a tavalyi véget ért, már el is kezdtük szervezni az idei, 2022-es Tokaj-hegyaljai Szüreti Napokat, támaszkodva a közönség igényeire – emelte ki dr. Fintor Gábor főszervező, a tokaji Kulturális Központ vezetője. Hozzátette, ilyen sok borászat még nem volt jelen a szüreti mulatság elmúlt éveiben. A visszajelzések egyértelműen pozitívak (a közönség, borászatok, a szállásadók, és helyi vállalkozók részéről is), nagyon sikeres jubileumot zárt Tokaj a térség legnagyobb őszi fesztiváljával.

Az eseményen készült fotókért, és videókért érdemes követni a rendezvény hivatalos honlapját (www.tokajszuretinapok.hu) .

Jövőre október 6-a és 8-a között rendezik a Tokaj-hegyaljai Szüreti Napokat (akkor is) a „Fehér borok, színes kultúra” jegyében.

Kapcsolat

Kulturális Központ, Németi Ferenc Városi Könyvtár
3910 Tokaj, Serház út 55.

Intézményvezető:
Dr. Fintor Gábor PhD

Program-koordinátor:
Fincziczki Krisztina
borászatok, kézművesek, vendéglátósok
+ 36 70 330 8734
programok.szinhaz@tokaj.hu

Rendezvényszervező:
Tóvizi Marcell
+36-30-908-6925

Műszaki vezető:
Bejó Gábor
muszak.szinhaz@tokaj.hu